Barion Pixel

Gócok a betegségek hátterében

A góckeresésről vagy góckutatásról mindenki hallott már, nem ismeretlen fogalom a nyugati orvoslásban, vagy a természetgyógyászatban sem. Az eredmények értékelése illetve a góc felszámolásának módja azonban jelentősen eltér a két területen.  Az egészségügyi problémák valódi – sokszor rejtett – okának kiderítése, mind az orvosok, mind a természetgyógyászok számára nagy jelentőséggel bír.

A felesleges salakanyagok – terhelők – eltávolítása a szervezetből, nem elhanyagolható. Általában mindenki a szabad fertőzésekből származó kórokozókra, pl – parazitákra, gombákra, egyéb mikroorganizmusokra, illetve vegyi anyagokra, nehézfémekre gondol, amikor egy méregtelenítést elkezd. Azonban nem csak ezektől kell megszabadítani a szervezetet, hanem a gócokban megbúvó mikroorganizmusokat is fel kell számolni.

Mik ezek és mit tehetünk ellenük?

Ezek lényegében nem mások, mint betokosodott fertőzések, amelyek a nyálkahártyákon, a nyálkahártyák alatt, az emésztő és légúti szervi rendszerekben, egyéb szöveti területeken, az idegrendszerben, az izomtömegben, vagy az ízületekben ülnek meg. Egyszerűen fogalmazva, olyan élelmes kórokozók, melyek képesek az immunitásunk elől elbújni és ezzel nekünk krónikus problémákat, visszatérő gyulladásokat okoznak.

A góc létrejöttének feltétele a burok kialakulása és a fertőzés. Egyetértünk a hagyományos nyugati gyógyászattal abban, hogy sok betegséget a fertőzések okoznak: vírusok, baktériumok, paraziták és gombák. Minden fertőzés fennmaradásához azonban két tényező szükséges:

  1. a kórokozó az emberi szövetek segítésével akar szaporodni,
  2. a szervezetben keresi a megfelelő rejtekhelyet, hogy elrejtőzzön az immunrendszer támadása elől

Jó rejtekhely lehet a váladék, nyák, a zsírtok, az alvadt vér, a kötőszövet. A fertőzésből így lesz fertőzési góc. A burok leggyakrabban a szervezetben jelenlévő nyálkából képződik, vagyis különböző élelmiszerek metabolitjaiból – mint a tej (mucin, kazein), hús, zsír, fehér búzaliszt, cukor, vagy só. Minél hosszabb időn át van jelen a nyálka a szervezetünkben, annál szilárdabb kérget alkot.

A fertőzési gócban több millió kórokozó is található. Ezek a mikroorganizmusok, önvédelemből, az immunrendszer támadása elől bújnak el. Mindaddig a burokban rejtőznek, míg az immunitás meg nem gyengül. Ekkor jönnek elő, típusos tüneteket okoznak (pl: herpes az ajkakon), szaporodnak, majd a szervezet megerősödésekor ismét gócba vonulnak. Ottlétükkel és anyagcseretermékeik szakadatlan kibocsátásával folyamatosan terhelik, az adott szervet, szervezetet.

Természetesen nem csak a herpes vírusa képes gócot képezni, hanem az egyik leggyakoribb kórokozó baktérium a Borellia, ami a Lyme kór okozója. Gócokban elbújva, nagyon szereti az ízületi területeket, az ideggyököket és komoly idegrendszeri, illetve ízületi tüneteket okoz. Például fejfájás, szorongás, alaptalan feszültség érzés, alvás zavar és nyugtalanság Nem is gondolunk arra, de gyakran a térdfájás, isiászos tünetek, nyaki merevség kialakulásának hátterében is a Borrelia góca áll.

Most már láthatjuk, hogy miért olyan fontos, hogy ezeket a gócokat felszámoljuk! Az újra és újra visszatérő fertőzések, krónikus, – nem gyógyíthatónak –  elfogadott betegségek okait számolhatjuk fel, ezáltal csökkenthetjük a tünetek kialakulásának esélyét.

Míg a nyugati orvoslás a gócokat műtéti úton képes eltávolítani – lásd mandulaműtétek – addig a természetes gyógymódok és információs gyógyászat kedvelői a gócok felnyitásában látják a lehetőséget.

A gócok felszámolása nem könnyű, de nem is lehetetlen feladat.  A specifikus Joalis készítmények hozzájárulhatnak a sikerhez!

Dr Josef Jonáš Gyakorlati méregtelenítés című könyve alapján összeállította Szodoray Andrea

Shopping Cart
Scroll to Top