Barion Pixel

Olajok az egészség szolgálatában

Már az ókorban használtak illóolajokat, elsősorban testápolás céljára, illatosításra, néha a test festésére, de igazán nagy szerepet a szakrális tevékenységekben kaptak.

Szíriában az illóolajos testápolás mindennapos volt a népesség körében, és nem csak a gazdagok között. Az egyiptomiak a halottak balzsamozásához felhasználták az illóolajok baktériumölő és konzerváló hatását. Az olajokat az egészség megőrzésére és gyógyításra is használták. A zsidó kultúrában a tömjént és a mirhát füstölőként és illatszerként alkalmazták, de ismerték fájdalomcsillapító és nyugtató hatásukat is.

A kínai kultúrában többféle aromás növényt használtak, és már az egyiptomiak előtt alkalmazták a fahéjat, borsot és a gyömbért járványok ellen. A Védák szerint i.e. 1600-ban, Indiában is ismerték az illatos növényeket. Az egyik legfontosabb gyógymód, a masszázs elképzelhetetlen illóolajok nélkül. A görög orvostudomány ötvözte a keleti gyógymódokat az egyiptomiakkal. A járványok ellen borókát és babért használtak, a vallási szertartásokon aromás növényekkel füstöltek. A rómaiak szintén felhasználták az aromás növényeket és olajokat. Nagyra becsült füvük volt a zsálya, amiről azt hitték, minden betegséget gyógyít. A lakásokban kakukkfűvel füstöltek, aratás előtt a munkások kakukkfű teát ittak, hogy megvédjék magukat a kígyómarástól. A népvándorlások idején az illatszerek eltűntek Európából, az arab orvosok azonban tovább kutatták az illóolajokat, míg végül felfedezték, hogyan lehet lepárlással előállítani őket. A legerősebb illatú növényeket tekintették a leghatékonyabbaknak. A pestisjárványok idején a boróka fájának égetésével védekeztek a fertőzés ellen. A középkort követően az 8 orvosok és vándor gyógyszerészek eszköztárának fontos részei lettek az illóolajok. A polgárság előretörésével a testápolásban újra fontossá váltak az illatok, egyre többen alkalmaztak illóolajokat. A XX. század kezdetéig a gyógyszerkönyvekben megtalálhatóak voltak a régi, aroma alapú gyógyszerek is. A kis lepárlóüzemek helyét sok helyütt átvette a nagyüzemi gyártás, ahol kozmetikai célokra mesterségesen is elő tudnak állítani illóolajokat. 

Az illóolajoknak számos tudományosan bizonyított hatása van, ezek közül a legtöbb irodalom az antimikróbás tulajdonságukat igazolja. Az illóolajok alkalmazása során talán legismertebb a légzőrendszerre kifejtett hatás, melyet az alsó és felső légúti betegségek terápiájában alkalmazhatunk. Számos illóolaj rendelkezik expektoráns, szekretolitikus, spazmolitikus, antiflogisztikus, antimikróbás hatással.Az illóolajok természetesen nem csak a szaglás folyamatán keresztül hatnak. A kis molekulatömeg és lipofi l oldódási tulajdonságok miatt a száj, a gyomor és a légutak nyálkahártyáján, vagy a bőrön át könnyedén felszívódnak és szinte minden szervbe eljutnak, átjutnak a vér-agy gáton is. Kiválasztásuk a tüdőn, a bőrön, a vesén, vagy a májon át történhet. Minden érintett szervben fejthetnek ki hatást, ez történhet közvetlenül helyi izgatással, receptorok működésének a befolyásolásával, reflexes úton, parakrin módon, vagy más összetettebb folyamatok során. 

Horváth Norbert gastro coach

Shopping Cart
Scroll to Top