A túlérzékenységi reakciók pszichológiai vonatkozásai régóta foglalkoztatják a laikusokat és a szakembereket, betegeket és gyógyítókat. Már az ókori orvosok is felismerték az érzelmek, indulatok szerepét az asztmás állapotváltozásokban és előírták betegeiknek azok elkerülését.
Seneca „Betegségem” c. írásában a „pozitív” gondolkodás jó hatását is megemlíti: „Én bizony a fojtogató rohamok kellős közepén sem szűntem meg vidám és bátorító gondolatokban pihenést keresni.”
A XX. század közepétől a hörgi asztma a pszichoszomatikus orvoslás egyik klasszikus modelljeként került az érdeklődés középpontjába. Bár a legtöbb vizsgálat és elmélet az asztmával kapcsolatos, egyéb allergiás tünetek (allergiás bortünetek, allergiás nátha, táplálékallergiák, többszörös kémiai túlérzékenység) esetében is gyakran nyilvánvaló összefüggés ismerhető fel egyes pszichés tényezokkel. A 80-as évek elején úgy tűnt, az új típusú antiasztmatikumok (inhalációs szteroidok, inhalációs bronchodilatátorok) és antiallergikumok (nonszedatív antihisztaminok, nátrium kromoglikát) megjelenése megoldást jelent a korábban nehezen kezelhető esetekben is, azonban hamar kiderült, hogy a leghatékonyabb gyógyszer sem hat, ha a beteg együttműködése nem megfelelő. Emellett el lehet különíteni egy súlyos tünetekkel járó, szteroid rezisztens asztmás populációt is, ahol a pszichiátriai morbiditás kiemelkedően magas.
A mindennapi betegellátás során a figyelem általában akkor fordul a lelki tényezők irányába, ha a beteg a szokásos kezelésre nem jól reagál, állapota nem javul az elvárt mértékben, az előírásokat nem tartja be, esetleg kifejezett problémák jelentkeznek az orvos-beteg kapcsolatban. Számos vizsgálat igazolta, hogy a pszichés problémák negatív hatással vannak az allergia megélésére és kezelésére. A betegek súlyosabb tünetekről számolnak be , gyakrabban alakul ki elkerülő magatartás, gyakoribb az inadekvát (túlzott vagy elégtelen) gyógyszerhasználat . Szembetűnő, illetve mérhető a nagyfokú, az alapbetegség által nem indokolt életminőség romlás]. Asztmás betegekben megfigyelték, hogy a légzésfunkciós értékek ingadozásait hangulatváltozások követhetik], illetve aktivitással nem kontrollálható stressz helyzetekben romolhat a légzésfunkció
A mélylélektani megközelítésben az allergiás elfojtott érzelmek, megoldhatatlannak tűnő konfliktusok és egyéb tudattalan tartalmak testi tünetekben való megjelenítéseként értelmezhetőek. Különös jelentőséggel bírnak a pszicho-szomatikus tünetképzés szempontjából a kora gyermekkori élmények. Asztmás gyermekekkel foglalkozó szakemberek már az 50-es években felfigyeltek arra, hogy a nehezen kezelhető esetekben gyakran explorálhatók kora gyermekkori traumák vagy az anya-gyermek kapcsolat zavarai, melyre csak általában csak a részletes, célzott kérdéseket tartalmazó anamnézis felvétel során derül fény. Asztmásokra specifikusan jellemző személyiségjegyeket ugyan egyetlen kutatás sem talált, a fokozott (rejtett) dependencia igényt azonban igazolták mind asztmás gyerekekben, mind felnőttekben. Ezt megerősítheti az anya gyakran ambivalens reakciója: egyrészt túlvédő, korlátozó attitűd, másrészt elutasítás, düh a túlzott kötődés miatt.
Kimutatták, hogy az allergiás reakció során felszabaduló gyulladásos citokinek közvetlen hatást gyakorolnak az idegrendszerre, kísérleti körülmények között depresszióhoz hasonló tüneteket előidézve. Az allergia és asztma kezelésére alkalmazott egyes gyógyszereknek is lehet központi idegrendszeri hatása, habár a korszerűbb készítményeknél ez lényegében kizárható. A krónikus stressz mind az idegrendszer, mind az immunrendszer alkalmazkodó kapacitását kimerítheti. A hipotalamusz-hipofízis-mellékvesekéreg tengely muködésében bekövetkező változások hipokortizolizmushoz vezethetnek, mely gyakran megfigyelhető depressziós illetve szorongásos zavarokban, és hozzájárulhat a limfociták és hízósejtek hiperreaktivitásához.
Horváth Norbert gastro coach