A lisztérzékenység — vagy orvosi nevén coeliakia — egy autoimmun betegség, ami a szervezet egészsére hatással van. Az emelkedő gyakoriság, illetve a súlyos szövődmények miatt a jelenleginél mindenképpen jelentősebb szakmai és társadalmi figyelmet érdemel.
A betegség tipikus tüneteit tekintve a gasztroenterológia területére tartozik, a feltételezett — s egyre inkább bizonyított — háttér mechanizmusok és szövődmények miatt azonban immunológiai és neurológiai aspektusai is jelentősek lehetnek.
A lisztérzékenység olyan egészségügyi probléma, amely bizonyos gabonafélék (búza, árpa, rozs) glutén komponensére adott abnormális immunreakcióval jár együtt. A glutén egyik fő alkotóeleme, a gliadin ellen a szervezet immunválaszt ad, ezzel egy krónikus gyulladásos állapotot hozva létre. A gyulladás elsősorban (típusos esetben) a vékonybél nyálkahártyáját érinti, aminek következtében fokozatosan csökken a bélbolyhok felülete, így a felszívódás lehetősége. A betegség kialakulásában fontosnak vélik, hogy valamilyen oknál fogva [immungenetikai sajátosság, fertőzés, stressz] átjárhatóbbá válik a bél nyálkahártyája, amely megteremti a lehetőséget, hogy a glutén peptidjei ellen — a megfelelő és többszörös genetikai sérülékenység talaján — immunválasz jöjjön létre. Specifikus sejtes és humorális immunválasz váltódik ki, számos gyulladásos citokin szintje emelkedik, s a nem-specifikus immunműködés is bekapcsolódik a mechanizmusba. A glutén elleni immunválaszban részt vevő immunalkotók a bélrendszeren kívül is okozhatnak tüneteket.
A betegség tünetei meglehetősen változatosak. Gyermekkorban a leggyakoribb jelek a növekedésbeli elmaradás, a kortársakhoz képest kisebb testméretek, a krónikus hasmenés, a megkésett pubertás, a haspuffadás és a vérszegénység. Felnőttkorban szintén megjelenhetnek klasszikus tünetek — mint a krónikus hasmenés, haspuffadás, fájdalom, fáradtság, gyengeség, felszívódási zavarok; ugyanakkor az sem ritka, hogy a klasszikus tünetek nem mérvadóak, vagy teljesen hiányoznak, s úgynevezett extraintesztinális (bélrendszeren kívüli) tünetek árulkodnak a probléma fennállásáról. Ilyenek lehetnek a tipikus bőrtünetek (dermatitis herpetiformis), vérszegénység, csontritkulás, nőgyógyászati kórképek (menstruációs és meddőségi problémák, magzati szövődmények) vagy neurológiai zavarok
A „néma lisztérzékenység”-en túl még problémásabb a latens lisztérzékenység esete („latent coeliac disease), hiszen ilyenkor a vékonybél-biopszia negatív, vagyis nincsenek elváltozások a nyálkahártya szerkezetében normál étrend mellett. A bélrendszeri elváltozások azonban késôbb megjelenhetnek. Az ilyen esetek minél korábbi diagnosztizálása végett fontosnak tartják az immunológiai vizsgálatokat, ugyanis ezek az eltérések (specifikus antitestek nagyobb mennyisége) a latens esetekben is jellemzôek. Még nem tisztázott, hogy a latens rendellenességnél mi indítja el a bélnyálkahártya károsodását; olyan tényezôk szerepét feltételezik, mint a fokozott bélpermeabilitás, a nagy mennyiségû gluténbevitel vagy bizonyos fertôzések. Néhány esetben — elsôsorban gyermekeknél — leírták az átmeneti gluténintolerancia jelenségét. Ebben a kórképben 1-2 éves gluténmentes diéta után a szokásos tünetek a késôbbi gluténterhelés hatására nem jelennek meg. Az átmeneti gluténintolerancia esetében eltérô immunológiai sajátosságokat (HLA antigéneket) azonosítottak, akárcsak a bélrendszeri tüneteket „nélkülözô” gluténérzékenység hátterében.
A gluténre adott immunreakciók akár a népesség 10%-át is érinthetik. Ez meglehetősen magas aránynak tűnik, s egy felmerült magyarázat azt valószínűsíti, hogy a glutén az evolúció történetében viszonylag későn (mintegy 10 ezer évvel ezelőtt) került be az emberek táplálékába, s így — mint idegen fehérje — bizonyos immunológiai sajátosságú személyek esetében nem-adekvát immunválaszt generálhat. A stressz lehetséges etiológiai szerepéről alig találhatunk közleményt, azonban az a kevés számú vizsgálat, amely ebben a témában született, arra utal, hogy a családban előforduló kiemelkedően stresszes életesemények a gyermek életének első éveiben nem mutatnak összefüggést a lisztérzékenység kialakulásával . Ugyancsak nem találtak összefüggést az anya terhesség alatti és terhesség utáni stresszszintje és a gyermek megbetegedése között. A stressz szerepének lehetősége azonban nem kizárt. Egyrészt a vizsgálatok a gyermekek stressz-szintjét nem mérték (ennek komoly módszertani akadályai vannak), másrészt nem ismerünk olyan kutatást, amely a felnőttkorban kialakult lisztérzékenység esetében vizsgálta volna a stressz potenciális szerepét. Mivel autoimmun mechanizmusokról/betegségről van szó, feltételezhető, hogy a legtöbb autoimmun betegséghez hasonlóan minden olyan állapot, „stresszor” (legyen biológiai, kémiai vagy pszichoszociális), amely az immunműködést aktuálisan oly módon terheli, hogy a genetikai sérülékenység, a környezeti terhelés és egyéb biológiai jellemzôk (pl. hormonális hatások) mellett hozzájárul az immunegyensúly felborulásához, szerepet játszhat a betegség kialakulásában. A fenti összefüggések alapján a stressz mint trigger-faktor szerepe valószínûsíthetô, de önálló etiológiai szerepe nem bizonyított, így a „pszichológiai vádlás” mindenképpen kerülendô. A hormonális/immunológiai megterhelés trigger-szerepére utal, hogy a lisztérzékenység tünetei gyakran jelennek meg terhesség alatt vagy közvetlenül a szülés után.
A gluténérzékenység egyetlen hatékony kezelési módja a szigorú diéta, melynek során a glutént teljes mértékben számûzni kell az étrendbôl. Ez azokban az országokban, ahol a gabonafélék (búza, árpa, rozs) alapvetô elemei az élelmiszereknek és az élelmiszeriparnak, nem csekély kihívást jelent az érintettek számára. A diéta bevezetésével a zavaró tünetek napokon—heteken belül jelentôsen javulnak, a vékonybél nyálkahártyájának regenerálódása azonban hosszabb idôt vesz igénybe.
Horváth Norbert gastro coach